Kukucs, Andris!

Merthogy ma nekibátrodtunk, és "Ahogy lesz, úgy lesz!"-felkiáltással a 2 éves és 4 hónapos kismalacot elvittük színházba. Ez azért tűnt elsőre merész vállalkozásnak, mert:
1. Andris, ahányszor belépünk egy idegen ajtón/kapun, 5 másodpercen belül fejvesztve rohan ki.
2. Mint minden kétévesnek, neki is kukac van a fenekében, és elképzelhetetlennek tartottuk, hogy a figyelmét bármi is lekösse néhány percnél hosszabb időre.

És lásscsodát, lekötötte. És egy helyben ült. Mit néhány percet? Piddzsi első színházi élménye HÁROMNEGYED ÓRÁT tartott! A színisek kukucsiztak és énekeltek, és dobozokból meg bőröndökből varázsoltak elő minden olyan csodakütyüt, amitől Andris hanyattvágja magát, buszokat, kisvonatot, falovacskát, napot, felhőt, virágokat. És főleg "BUTTYOKAT"! Mármint buborékot. És a legszebb az volt, hogy a kismalac nem pusztán végigülte tátott szájjal a produkciót, hanem bekiabált, a bubiknál, hogy "ÜÜÜÜÜMEKKOJAAAA!", a kislány bábu szégyenlős sündörgésénél pedig mély átéléssel, hogy "JAAAAAAAAAJJJ!". Harsányan kacagott, amikor az egyik fiú az elpördülő búgócsiga után vetette magát, és a legvégén lelkesen tapsolt. Szuvenírként elhoztunk magunkkal egy pici sárga papírnapocskát, amit az egyik lány őszi levélhullás gyanánt ránkfújt, és ezek után a déli elalvás egyértelműen csakis a napocskát szorongatva történhetett meg.

És a legboldogabb akkor voltam, amikor hazafele indultunk, és a készülődő zápor lába már nagyon lógott a levegőben, és hogy elég gyorsak legyünk, a nyakamba ültettem Piddzsit, és ő az élménytől kicsit fáradtan és bambán, elmélázva állapította meg: "Szép volt ez a Kukucs..."

Előszó helyett...

...megmutatom, hogy miből lesz az én cserebogaram.

Hát ebből:

És most ilyen:



Előszeretettel lopja ki a jó zsíros paprikás kolbászt a hűtőből, tubusból nyalogatja a gulyáskrémet, ordít, ha új ruhát adok rá, és ropogósan kacag álmában. Lázas izgalomba hozzák az autóbuszok, "eszkavátorok", liftgombok, kaputelefonok és szökőkutak. A zöldséglevest parizerrel eszi, nagykanállal, és természetesen csakis EGYEDÜL. Akaratos, makacs, ha mérges, akkor "Vankumpji!", ha hozzámbújik, akkor "Szeretlek, mámá!", ha hancúrozósan jó a kedv, akkor "Megeszlek, mámá!".

Lassan-lassan óvodáskorba lépő majom fiamról ilyeneket és ehhez hasonlókat lehet majd itt ezentúl olvasni, egyrészt azért, mert alapvetően lusta anyjának nem nagyon megy a szokásos ,"Gyermekem aranymondásai" című naplócska vezetése hagyományos módszerekkel, másrészt mert az alapvetően büszke anyja és természetesen legalább olyan büszke apja ily módon szeretné szétkiabálni a tróger kölyök mégnagyobb trógerkedéseit Hencidától Boncidáig, és még azon is túl. Akinek már van Andrishoz hasonló cserebogara, tudja miről beszélek... :-)