Andris megaszongya 1.

(Még itthon, Lili-Róza bulija után)
Este kimerülve fekszik az ágyon, mellette nagyon jó barátja, a mixer (akit azóta több ízben "elvitt a róka" az összes többi kábeles-elektronikus kütyüvel együtt, mert ha nem, egész nap húzza őket maga után). Kábult az eseménydús délutántól, motyorog magának. Egyszercsak felkapja a mixert és rákiált:
- Gyere, mixer, mondjál már valamit!


(A Tengeren, étterem)
Miközben épp próbálok valami épkézláb eledelt belegyúrni a kölyökbe, jön egy mogorva és életunt pincér, összeszedi az üres tányérokat. A lehető legkedvesebben próbálok vigyorogni:
- Thank you - mondom, hátha megérti.
Egy mukk sincs, pincér el. Andris csodálkozva néz rám:
- Mámá, azt mondtad bácsinak, hogy PENKIÓ.
(Hátigen, ennyi erővel azt is mondhattam volna...)


(A Tengeren, parkoló)
Andris minden nap legalább háromszor ellenőrizte le, megvan-e még a kocsi, amivel legurultunk nyaralni (éneknek is születnie kellett róla, de erről majd máskor). Egyik alkalommal szeretettel lapongatja a retkes-poros benzintartály-ajtót, és nagy komolysággal mondja:
- Mámá, asszem kell töltsünk bele tejcit.


(Újra itthon, a konyhában)
Összevesztek Tátával, már nem is tudom, min (valami hiszti-téma lehetett, ilyesmi, hogy hagyjuk nyitva a hűtőajtót vagy mossunk, de ne töröljünk kezet - ilyenkor újra akarja vizezni -, fene tudja). Mivel a hisztinek nem engedünk, Tátá emelt hangon magyaráz - magyarul szidja, szidja. Andris egyszercsak átöleli a lábát és halk elismeréssel mondja:
- Tátá, olyan ügyes vagy, hogy kiabáltál.


Nagyon próbálunk nem beszélni csúnyán. Eddig sem káromkodtunk szaftosakat, csakhát kicsúszott a szánkon egy-két "kötőszó". Andristól egyszer-kétszer visszahallottuk, és keményen letoltuk, olyat nem szabad mondani. Azóta a viszonylag ártatlan "basszusokra" és a "basztikurikra" is mérgesen sziszegi:
- Jaaaaaaaajjj, meg ne halljam mégegyszer!
(Pedig van egy olyan érzésem, ezzel még lesz bajunk...)


Tudja, hogy nem szabad, mégis óvatosan hozzápiszkál valamihez (DVD-olvasó, fényképezőgép objektívje, félkész süti, forró bundáskenyér stb.), ilyenkor halkan suttogja, csak úgy magának:
- Ne lapongasd, te gubicccs!


... és én mindezt szépen leírtam "magyarosan", L-ekkel meg R-ekkel, pedig Andris-malac egyiket se tudja még kimondani, a Ráró az "Jájó" és a roller "jojjej"... :-)

Jaj, és a legfontosabbat majd' elfelejtettem, ma azt mondta nekem:
- Olyan szép vagy, mámá...

Irány a tengeeeer!

...-felkiáltással múlt vasárnap leruccantunk a Nagy Kékséghez. Mesélhetnék arról, hogy útközben hányszor jött az Andris-róka (hogyne lenne kákabelű szegény gyermek, amikor anyja is, apja is sápad és sóhajtozik már két kanyar után), kinek lett hidegrázással egybekötött gyomorrontása a habos sütitől, mesélhetnék arról is, hogy érkezés után rögtön rohantunk volna le a partra loccsanni, ha lett volna miben, de nem volt, mert az összes fürdőruhát itthon hagytuk, és arról is, hogy utolsó előtti este egy egyszerű lámpagyújtásnak szánt mozdulattal egy pillanat alatt kivertem a biztosítékot a fél szállodában, de nem fogok erről mesélni, meséljenek inkább a képek arról, hogy nagyon szép volt, végig gyönyörű napsütötte fürdőzős, és Andris is és mi is egyszerűen imádtuk. A "neongyermek" és "habcsók" fedőnevű Piddzsi nyaralása - voilá:

Frizúr

Elkövettem megint. Megnyírtam.
Szépfiúságát csak az a ronda sebes kukuj csorbítja, amit tegnap szerzett az óvoda udvarán. Mert ha az udvar 95 százalékát puha fű borítja, ő richtig a maradék 5 százalék betonba döngeti bele a buksiját...

A zene az kell...

Tegnap délután végre én is eljutottam egy TIFF-filmre, ami pechünkre annyira borzalmas volt, hogy amíg Boti majdnem félórán át mind újabb és újabb 5 percre esélyt adott neki, addig én Piddzsi zenei nevelésén gondolkoztam. Mármint azon, hogy mi az, amit én magzatkora óta egész mostanig hallgattattam vele. Mert bár főzés közben nem bömböltetem a rádiót, és múltkor egy ismerősöm furcsán nézett rám, amikor kiderült, hogy nem tudom hányas frekvencián szórakoztat a Guerilla, hiszem és vallom, hogy a cserebogár felcseperedésében fontos szerepet játszik az, ami a fülén bemegy.
(A mozivásznon a kis ázsiai fickó már tíz perce a konyhában megbuggyant csapot próbája elzárni, és én ezt az árvízharcot már tíz perce ugyanabból a szögből vagyok kénytelen nézni, úgyhogy gondolatban magára hagytam, hadd kínlódjon.)
Szóval, még a pocakomban Andris rengeteg Pillét hallhatott abból kifolyólag, h akkoriban még intenzíven járogattam a Role-lal ide-oda koncertekre, illetve annyira szerelmes voltam a Gyöngyvirágba meg társaiba, hogy folyton ezeket mecseregtem. Ez még annyira az elején volt, hogy Andris sem örömét, sem tiltakozását nem tudta néhány oldalbarúgással kifejezni.
A pocakos-lét második felében jött Mozart, akinek azóta hálás vagyok szerenádjaiért és koncsertóiért, mert a Kis éji zene például gyakran megmentett az egyáltalán nem kis , de éji (sőt, gyakran reggelig tartó) "Kicsinékemezaház, kirúgomazóódalát" című műsorszámoktól. Sőt, a Piddzsi születése utáni első hetekben is gyakran lenyugtatta a kismajmot a csakúgyordítok-pillanatokban, úgyhogy a szkeptikusoknak üzenem, a baba nemhogy tökéletesen HALL a pocakban, hanem megszületése után EMLÉKSZIK is arra, amit hallott.
Az elmúlt két év repertoárja azonban meglehetősen vegyes. Annak ellenére, hogy nem vagyok rokkeranyu, volt benne ACDC is, de nem fogok Rush-t hallgattatni vele, amikor a Xanadun kívül más dalukhoz nekem sincs türelmem legtöbbször. Alapvetően tehát gyerekdalok Halász Judit, Gryllusék vagy akár az én előadásomban. És hiszem, hogy ez egyelőre így van jól. Hiába kapott Andris dobszerkót tavaly az Angyaltól, még jóideig le lesz tiltva Lasse Gjertsenről (aki pedig zseniális, természetesen nem mint zenész) meg a Youtube-jelenségről, bármennyire is praktikus lehet néha. Reggelente ébredezés céljából van kicsi MTV, ezért énekli a kismajom néha, hogy "Visszámbébi, ábijiji, bujjeeee puuuf" (vagyis This time, baby, I'll be bulletproof, annak a Tilda Swintonra emlékeztető, senem-férfi-senem-nő figurának a dala). De ennyi.
Ja, és Tusványosra is elmegyünk, az idei már a harmadik lesz Andrisnak, de jó messze állunk majd a színpadtól, le ne repüljön a fejünk. És szigorúan csak addig maradunk, amíg Piddzsi éber, élvezi, és főleg megáll a lábán. Addig is lesz még sok Csiribiri meg Maszkabál, és még sokáig vígan fújjuk, amit már egy hete szinte megállás nélkül, hogy "Az igazi férfi mindig zord,/ Az igazi férfi szoknyát hord." De ha Andris majd meg is érti, amit olyan vígan dalolászik, akkor erről mindenképp lesz egy komoly beszélgetésünk is...
... És mire gondolatban idáig jutottam, Botinak is elege lett az árvizes szuperprodukcióból, úgyhogy kiosontunk a teremből, és amit rettenetesrég nem csináltunk, beültünk egy kocsmába és lecsúsztattunk a torkunkon egy-egy pohár bort... :-)