Valahogy így telt el az ősz

Erőt vevék lustaságomon, íme tehát képek. Van vízesés, őzikék, különös hangsúlyt fektettünk a tökös napra és a lábatlankodó brownie-pókokra, legvégén pedig Andris a névnapi csokis pitével.

Kéményseprő

Andris legtöbbször buszsofőr, néha vonatvezető. Ma nem tudom, milyen indíttatásból, de kéményseprő lett. Feltekerte a laptop kábelét, azzal masírozott körbe s "pucolta a kéményeket" szerte a lakásban, általában utánam osonva. Mosogatok, buksi megjelenik. Andris: - Elnézést... Én: - (nem véve tudomást a kábelkötegről a vállán) Mondjad, Baga. Andris: - Nem így kell nekem mondjad! Én: - Hát hogy? Andris: - Jó napot kívánok. Én: - Hát jó napot kívánok, kéményseprő úr! Andris: - (ez már tetszik, meghajol) Valami fontosat szeretnék mondani. Én: - Mondja, kedves kéményseprő úr. Andris: - Láttam egy körömgombát. S a Canesten Plus eltávolíthatja. Én: - (alig tudom elfojtani a vihogást) Igen, legalábbis ezt mondja a reklám. Andris: - Igen... na, ennyit akartam. Viszontlátásra! Én: - Viszontlátásra! Eltelik 2 perc, jön megint. Andris: - Jó napot! Én: - Jó napot, kedves kéményseprő úr! Andris: - (ismét meghajol) Valami fontosat szeretnék mondani. Én: - Mit, kedves kéményseprő? Andris: - (gondolkozik) Mikor sütsz megint mucit?

Cápabálna pancsol

...és egyebek:

Szössz

1. Biz'isten, nem én csináltam ezt vele, egyszercsak megjelent így a konyhaajtóban.

2. Picur-l'amour. Ez a bunyó közbeni szusszanó. Olyan is van, hogy Andris van alól, olyankor nem fotózok, hanem míg el nem lilul a gyerek feje, gyorsan szétverek a bandában. Nem azért, mert harci-anyatyúk vagyok, egyszerűen az erőviszonyok nem egyenlőek.

3. Andris alszik. Így. Még mindig.

4. Lelkesen magyarázza, hogy így meg úgy csúszdázott, ennek meg amannak puffant neki. Én: - Jaj, s nem ütötted meg magad? Ő (teatrális legyintés): - Ohhh, BADARSÁG! 5. Andris két napig emlegetett egy bizonyos "Fibikét". Kiderült, hogy a szomszéd Tibikére gondol. Hát igen, gondolom ez a hátránya annak, ha az ember mindkét szülője Friends-mániás...

Buborék

Az történt, hogy Dondi barátnőm férjhez ment a hétvégén, ehhez meg mi természetesen hazautaztunk. A terv az volt, hogy Andris Móniéknál lesz, szoktattuk is a gondolathoz, megint ne legyen az, mint az ősszel, hogy Piddzsit bömbölve kell rólam az indulás pillanatában levakarni, s azután is órákig lesi szipogva az ablakban, hogy vajon mikor bukkanunk fel a kanyarban. Én akkor azt hittem, kinőttük az ilyesmit, de kiderült, hogy mégsem, azazhogy igen, csak be kell neki számolni jóelőre. Na, most beszámoltunk, megyünk lakodalomba, de mikor vége, megyünk utána. Hümmögött kettőt, aztán nagylelkűen kijelentette, hogy "menjetek nyugodtan, és üljetek ott 4 évet, ahol Dondi lesz hableány". Szent volt a béke... Szóval péntek délután eszeveszettül rohantunk az állomásra, mert nem volt biztos, hogy el tudjuk minden bajunkat intézni a Hargitáig, aztán kiderült, hogy mégis, szóval futottunk nagybőrőnddel, kameratáskával, fotószsákkal, dzsekikkel, egy zacskó szendviccsel és a gyermekkel. A "balesetet" nem részletezem, tény, hogy még ki sem húzott a vonat az állomásról, Andris már bugyi nélkül, egy szál kertésznadrágban ücsörgött az ablakban. Én szépen kiszámoltam, hogy előtte pont hosszú hétvége volt, úgyhogy most egy utasra kb. egy egész vagon kellene jusson, hát nagyon nem jött be, rengetegen voltak. Andris ült a fenekén egy darabig, aztán kiszúrt magának két lányt és egy fiút a hátunk mögött, azoknak kezdett majomkodni, elmondta, hogy mámának hogy esett rá az orrára a cipősszekrény és hogy folyt a vér, meg hogy megyünk Nanciékhoz, ahol macskák is vannak. Ezek az elején nem nagyon törődtek vele, úgyhogy Andris komolyabb stratégiát dolgozott ki, odaáll eléjük, és rázni kezdte a fenekét, magyarázva közben piszkosul, hogy így kell hullahoppozni. Aztán jött a Vuk-ének, a "Dzsingóbellsz", taps, meghajlás, úgyhogy ahogy a népek Dédától kezdve kezdtek leszálldogálni, az entertainer mellett elhaladva megsimogatták a fejét, mintha régi ismerősök lennének, meghívták Marosfőre vakációzni, megbeszélték, hogy ki mennyire fáradt stb. És természetesen az ámen előtt, valahol Madaras körül elaludt az ölemben... Mindenesetre szombaton mi kibuliztuk magunkat, aztán tegnapelőtt a Mesótól kapott buborékfujókával (ami ha kifogy, mikrofon!) buttypartit csaptunk a kertben. És mert mostanában a nagy melegekben rettenetesen izzadni kezdett a kobakja és folyton vakarózott, tegnap este hasogatóan fájó szívvel, de aljasul lenyírtam a pánkó haját, egyelőre tehát ijesztően csuri... Szóval még lecsupaszítás előtt:

Kölök feltölt(őd)ve :)

... és ezzel nekünk lejárt a tél

Boldog tavaszt!

Városi gyermek szekerez...

Addig húztuk-vontuk, hogy valahogy 2 hónap tervezgetés és 2 hét betegség, láz és tanakodás után mégiscsak eljutottuk Diósadra. Tati vitt és hozott autóval, tehát olajozottan ment a dolog, és még a Meszesen is átcammogtunk anélkül ugyan, hogy bármelyikünk ebédjét viszontlássuk, de szaporán-sápadtan szuszogva (igazából, ha jól meggondolom, velem nagyobb baj volt, mint Piddzsivel, de összeszedtem magam, mert még egyszer szutira nem játszom el azt, amit az ősszel, hogy az út szélén rókázok, miközben a kölkem a hátam mögött sajnálkozik kifele a kocsiból, hogy szegénymámá, derosszulvagy, gyere, megsimizlek...) Szóval, megérkeztük Diósadra (egyébként az egyik leggyönyörűbb hely a világon), és bár Dédimama 88. születésnapjáról késtünk néhány napot, azért kimondhatatlanul örült nekünk. Piddzsi eleinte bújt-forma a nyakamba, elfelejtette, hogy járt már ott (pedig annyit nézzük azóta is a képeket, hogy az album miszlikbe is szakadt Andris mancsának finom lapozgatásától), de tíz perc elteltével már ott ugrált Kirával, akiről tudta, hogy uncsitesó, de a találkozás pillanatától kezdve nemes egyszerűséggel csak tesónak szólította.
És a hétvége azzal telt, hogy a büdös városi kölkök szemétlapáttal hányták a havat az udvaron (ami nekünk térdig ért, nekik derékig), szekereztek, szánkóztak. A malacokat is több ízben megcsodáltuk a pajtában, ahogy illik. És a jó falusi levegő úgy fejbekólintotta őket, hogy a madárétkű kisbékák észre se vették, s ketten elmajszoltak fél óra alatt egy egész tál almát, nyakalták a húslevest sok laskával, csípték a túrót, lopkodták a vastag szelet dióskalácsokat...

X

Az úgy történt, hogy a húslevessel teli lábos éppen ott gőzölgött a konyhaasztalon, amikor Andris úgy gondolta, meg kellene piszkálni kicsit. Én háttal voltam, csak a loccsanást hallottam, megfordultam, s a lé már ömlött százfele az asztalról a földre, a falon le... Rákiabáltam, azzal ő usgyí, be a szobába. Negyedórát nyaltam fel mindenhonnan a maszlagot, egyszercsak megjelenik az ajtóban, két fakanállal a kezében (előtte legót főzött az egyik műanyag bilimben) mélyen megbántott tekintettel bámul. Rászólok, menjen be, még nem békültünk ki. Erre ő a két fakanalat keresztbeteszi az orra előtt s aszongya: "Mámá, tudod mi vagy te? EGY NAGY IKSZ! Én megy egy pipa. Tuddmeg!"

Én, az IKSZ, nem tudtam tovább tartani a haragszomrádot, becsületszavamra...

Fantastic 4

Isten éltessen sokáig, kicsifiam!