... és ezzel nekünk lejárt a tél

Boldog tavaszt!

Városi gyermek szekerez...

Addig húztuk-vontuk, hogy valahogy 2 hónap tervezgetés és 2 hét betegség, láz és tanakodás után mégiscsak eljutottuk Diósadra. Tati vitt és hozott autóval, tehát olajozottan ment a dolog, és még a Meszesen is átcammogtunk anélkül ugyan, hogy bármelyikünk ebédjét viszontlássuk, de szaporán-sápadtan szuszogva (igazából, ha jól meggondolom, velem nagyobb baj volt, mint Piddzsivel, de összeszedtem magam, mert még egyszer szutira nem játszom el azt, amit az ősszel, hogy az út szélén rókázok, miközben a kölkem a hátam mögött sajnálkozik kifele a kocsiból, hogy szegénymámá, derosszulvagy, gyere, megsimizlek...) Szóval, megérkeztük Diósadra (egyébként az egyik leggyönyörűbb hely a világon), és bár Dédimama 88. születésnapjáról késtünk néhány napot, azért kimondhatatlanul örült nekünk. Piddzsi eleinte bújt-forma a nyakamba, elfelejtette, hogy járt már ott (pedig annyit nézzük azóta is a képeket, hogy az album miszlikbe is szakadt Andris mancsának finom lapozgatásától), de tíz perc elteltével már ott ugrált Kirával, akiről tudta, hogy uncsitesó, de a találkozás pillanatától kezdve nemes egyszerűséggel csak tesónak szólította.
És a hétvége azzal telt, hogy a büdös városi kölkök szemétlapáttal hányták a havat az udvaron (ami nekünk térdig ért, nekik derékig), szekereztek, szánkóztak. A malacokat is több ízben megcsodáltuk a pajtában, ahogy illik. És a jó falusi levegő úgy fejbekólintotta őket, hogy a madárétkű kisbékák észre se vették, s ketten elmajszoltak fél óra alatt egy egész tál almát, nyakalták a húslevest sok laskával, csípték a túrót, lopkodták a vastag szelet dióskalácsokat...

X

Az úgy történt, hogy a húslevessel teli lábos éppen ott gőzölgött a konyhaasztalon, amikor Andris úgy gondolta, meg kellene piszkálni kicsit. Én háttal voltam, csak a loccsanást hallottam, megfordultam, s a lé már ömlött százfele az asztalról a földre, a falon le... Rákiabáltam, azzal ő usgyí, be a szobába. Negyedórát nyaltam fel mindenhonnan a maszlagot, egyszercsak megjelenik az ajtóban, két fakanállal a kezében (előtte legót főzött az egyik műanyag bilimben) mélyen megbántott tekintettel bámul. Rászólok, menjen be, még nem békültünk ki. Erre ő a két fakanalat keresztbeteszi az orra előtt s aszongya: "Mámá, tudod mi vagy te? EGY NAGY IKSZ! Én megy egy pipa. Tuddmeg!"

Én, az IKSZ, nem tudtam tovább tartani a haragszomrádot, becsületszavamra...