Mangol

Andris angolul tanul az oviban. Otthon főzés mellé BIÁJENDZSIÓ-t énekel nekem. Kérdem tőle: How are you feeling today?
Válasz 1: "ÁJ EM HEPPI."
Válasz 2: "VERIGUD, MÁMÁ, VERIGUD..."

Andris-mese

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Andrisnak hívtak. Andris jó fiú volt általában, mikor sikerült neki, de ahogy beköszöntött az ősz, egyre többször nem sikerült. Mámá meg Tátá kétségbeesve nézték, amint teli torokból azt kiabálja: "Nem akarom megenni a levest, csak tejbegrizit akarok!" vagy "Nem akarok bubizni, ugrálni akarok!" Mi több, sunyiságában odáig vetemedett, hogy megígérte, délután szundizni fog, ha... És Mámá és Tátá elhitték, hogy HA, és engedtek neki, amikor viszont arra került volna sor, hogy Andris betartsa, amit megígért, esze ágában sem volt, mi több, gonoszul hahotázni kezdett. "Becsapáááás!" Erre Tátá iszonyú mérges lett. Andris legféltettebb kincseire pillantott, a kiasutókra, akik szép sorjában álltak a nagyszoba (összes) polcán, és azt mondta: "Jól van, ha nem tartod be, amit megígértél, eltesszük az összes autódat!" Mámá elő is vett egy zacskót, és pakolászni kezdték a kisautókat, vonatokat.
És csodák csodája, Andris erre még jobban kiabált: "Tessék, itt a kicsi londoni busz is, tessék! Ezt is tedd bele! Meg a rendőrhelikoptert! És Villámmekkuint is tedd el, mert rossz vagyok!"
És dobigálta a kocsikat ő is piszkosul a szatyorba.
Tátá és Mámá tátott szájjal álltak, és azon kezdtek el gondolkozni, hogy makacs kölyküket hogy bírják ilyen szitukban jobb belátásra.
Azóta is gondolkoznak...